„Mert ő mondja: Kellemetes időben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, itt a kellemetes idő, íme, itt az üdvösség napja.”
(2Korintus 6:2)
Októberben folytatódik az Itt az Idő, Budapest! evangelizációs rendezvénysorozatunk, melynek következő állomása a Duna-parti Bálna 1000-fős rendezvénytermében megrendezésre kerülő Ifjúsági Gospel Est lesz, amivel ezúttal a belvárosi egyetemistákat szólítjuk meg. Célunk, hogy ne csak a marxista ideológiák, tudományos materializmus és fesztiválkultúra hasson az ország jövőjét meghatározó nemzedékre, hanem az egyetemeken is rendszeresen Jézus személyét helyezzük a középpontba.
Az Ifjúsági Gospel Est mellett egy utcai és online közvélemény-kutatást indítunk “Ki számodra Jézus?” mottóval, nyilvánosan Bibliát olvasunk fel, és dicséretestet tartunk a Fővám téren. Utóbbiakban minden korosztály aktivitására számítunk, mert ahol ma sötétség van, ott holnap világosság támadhat, ha közösen hiszünk az evangélium erejében.




Menetrend
- Október 3. (péntek 20:00) – Virrasztás Budapestért (Hit Park, Kék terem)
- Október 9. (csütörtök 18:30) – Dicséret és bibliaolvasó est a Fővám téren
- Október 10–16. – Utcai evangelizációk Budapest legnagyobb egyetemeinél
- Október 17. (péntek 18:00) – Ifjúsági Gospel Est a Bálna rendezvényközpont Nagy termében
- Október 20. (hétfő 18:30) – Kávéházi beszélgetés az új megtérők, érdeklődök számára a Hit Parkban
Ima- és böjtlánc
Magaslatok és okoskodások – ezek töltik be ma a budapesti egyetemek és a belváros spirituális atmoszféráját. Marxizmus, ateizmus, bibliakritika, téveszmék és törvénytelenség kultúrájával szemben nem elég érvekkel küzdeni, Pál apostol szavaival élve a “test és a vér” szintjén megmaradni, hanem Jézus nevében, a szellem és az ige erejével kell imában harcolni az igazságért.
Ezért kérjük, csatlakozz a “résre állókhoz”, és vegyél részt az Itt az idő, Budapest! kampány ima- és böjtláncában!
Virrasztás
A virrasztás utat készít a Szent Szellem számára, hogy életek változzanak meg, a tékozló fiatalok hazatérjenek, a természetfeletti valóságosan megragadható legyen az emberek számára.
"Nagyon jó volt a szellemi atmoszféra. Sokan voltunk de jó volt látni hogy a legtöbb testvérem tényleg azért jött, hogy imádkozzon és dicsérje az Urat. Könnyű volt beszélgetésbe elegyedni olyan testvérekkel akiket nem ismertem."
Helyszín: Hit Park, Kék Terem
Időpont: Október 3. 20:00

Kérjük, az alábbi gombon regisztrálj!
Közös dicséret és Biblia-felolvasás
A jövőben szeretnénk fokozottabban jelen lenni a budapesti köztereken, mintegy spirituális honfoglalást végezve. Nem csupán utcai evangelizációk formájában tervezzük mindezt, hanem imával, Isten Igéjének a megvallásával és dicsérettel szeretnénk megtölteni az atmoszférát, valamint utcai látványelemekkel pl. 'guruló Bibliával' is demonstrálni a jelenlétünket.
Ezúttal a Fővám térre, a Budapesti Corvinus Egyetem közvetlen közelébe várunk mindenkit.
"Már márciusban is voltunk, szívesen mentünk most is. Kicsit mint Józsué vagy talán Jonatán; ahogy a filiszteusok fogalmazták meg: “Íme a zsidók kijődögélnek a barlangokból?” Sokkal valóságszerűbb volt, hogy az Úr országa közel."
Helyszín: Fővám tér
Időpont: Október 9. 18:30

Kérjük, jelezd részvételi szándékodat!
Közvélemény-kutatás és bizonyságtevés
Jézust mindenki ismeri, csak legtöbben nem azt a csodálatos személyt, akit mi hirdetünk! Ezért szeretnénk elindítani egy közvélemény-kutatást, és felmérni – főként a 18–35 éves korosztály körében –, hogy mit jelent ma az evangélium a fiatalok számára. Mit jelent számukra Jézus Krisztus személye: Ki (volt) Ő? Milyen ismeretük van a Megváltóról, a bibliai igazságokról?
A felmérés elkészítésekor lehetőség van arra, hogy mélyebb beszélgetés is kialakuljon azokkal, akik nyitottak az evangéliumra.
"Megtért egy srác, és velem mondta el angolul a megtérők imáját. 14 éves vagyok, és ez az egész evang bátorított, és megerősítette a hitemet."
Helyszínek és időpontok
Október 10. (péntek) 17:00-tól
- Fővám tér (Corvinus)
- Egyetemisták parkja (BME, ELTE Bölcsész Kar)
- Műegyetem rakpart – Szent Gellért tér (BME)
- Egyetem tér (ELTE Jogtudományi Kar)
Október 11. (szombat) 10:00-tól
- Széll Kálmán tér
- Allee (játszótér)
- Margit-sziget (víztorony)
- Városliget (nagy játszótér)
13:00-tól mindenkit szeretettel várunk egy közös ebédre a gyülekezet rendezvényközpontjában!
Október 12. (vasárnap) 10:00-tól
- Széll Kálmán tér
- Városliget (nagy játszótér)
Október 13. (hétfő) 17:00-tól
- Fővám tér (Corvinus)
- Műegyetem rakpart – Szent Gellért tér (BME)
- Egyetemisták parkja (BME, ELTE Bölcsész Kar)
Október 14. (kedd) 17:00-tól
- Fővám tér (Corvinus)
- Egyetem tér (ELTE Jogtudományi Kar)
- Tűzoltó utca (Semmelweis)
Október 16. (csütörtök) 17:00-tól
- Fővám tér (Corvinus)
- Egyetem tér (ELTE Jogtudományi Kar)
Kérjük, jelezd részvételed, hogy a csapatokat és a szolgálatokat előre be tudjuk osztani!
Ifjúsági Gospel Est
Az Itt az idő, Budapest! kampány záró eseménye egy különleges élményt nyújtó Ifjúsági Gospel Est lesz. Az est középpontjában Jézus Krisztus személye áll:
Ki (volt) Ő?
Az eseményre bátran hozd el a szaktársadat, érdeklődő barátodat vagy ismerősödet is! Amennyiben előre jelzitek a részvételeteket, tudunk számotokra ülőhelyet biztosítani – ezt lent, a vendégregisztrációnál tudod megtenni.
A rendezvény helyszíne a Bálna Honvédelmi Központ, a budapesti egyetemek közvetlen közelében, a Fővám téren. A rendezvényközpont modern terei lehetőséget adnak arra, hogy minőségi, üzenetében és vizualitásában is erőteljes evangelizációs est valósuljon meg. Az ifjúsági dicséretzenekar fellépése mellett izgalmas pódiumbeszélgetések és Jézus személyét felemelő bizonyságok is elhangzanak majd.
Bizonyságok a legutóbbi Gospel Estről:
"Vendégünk szkeptikus volt, és volt egy kis előítélet a gyülekezetről szóló hamis "legendák" miatt. Volt már gyülekezetben és sok arcot felismert, akik most szolgáltak a rendezvényen, látta, érezte a jókedvet, céltudatosságot, így aztán nyitott egy kicsit. És aztán jól érezte magát, és volt lehetősége hallani az evangéliumot. "
"Fél éve nem voltam gyülekezeti alkalmon, most a Gospel Esten újra megérintett a Szent Szellem, jó volt újra érezni a jelenlétét, nagyon érezhető volt, hogy be volt imádkozva az alkalom, nagy áldás volt számunkra, az Úr a dicséretek között lakozik. Köszönjük, hogy részt vehettünk."
Ez remek lehetőség arra, hogy barátaidat, ismerőseidet vagy egyetemista évfolyamtársaidat elhívd – hogy ők is találkozhassanak Jézussal!
Helyszín: Bálna Rendezvényközpont, Nagy terem
Időpont: október 17. 18 óra

Vendégregisztráció
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Túljelentkezés esetén a vendégekkel érkezők előnyt élveznek.
A regisztráció során csak a vendéged nevét (neveit) szükséges megadnod. Ha itt regisztrálod a vendégeidet, azzal magadat is automatikusan regisztrálod az eseményre.
Ha még nem tudod biztosan, hogy lesz-e vendéged, de szeretnél részt venni az eseményen, kérjük, az alábbi gombra kattintva regisztrálj! Ha később kiderül, hogy vendéget is hozol, kérjük, őt ettől függetlenül regisztráld a vendégregisztrációban.
Támogatás
Az evangelizációs hétvégét és a Gospel Est költségeit a budapesti gyülekezet és szponzorok finanszírozzák. Hozzájárulásoddal nagyban támogatod azt, hogy minden szükséges költséget fedezni tudjunk, és a jövőben rendszeresen tarthassunk minőségi, nagy elérésű evangelizációs rendezvényeket Budapesten.
Számlatulajdonos: Hit Gyülekezete
Számlaszám: 11784009-20603076-00000000
Közlemény: Evangelizációk támogatása
Kérdésed van?
Írj nekünk: evang@hit.hu
Ha nem kaptál visszaigazoló e-mailt, vagy módosítani szeretnéd a regisztrációdat, kérjük, ne regisztrálj újra, hanem jelezd felénk az evang@hit.hu címen.
Köszönjük!